Mutass fügét

Mutass fügét

Ahogy arról már régebben itt írtunk, hazánkban egyre több mediterrán, vagy akár szubtrópusi jellegű növény termeszthető sikeresen. Ide sorolható a tomatilló, a mexikói egérdinnyne, vagy az okra. A fás szárú növények közül a citrommal, naranccsal egy évtizede is csak kísérletező kedvű kertészek foglalkoztak fűtött üvegházakban. A kivi, vagy a füge szintén csak az áruházláncok polcairól volt ismert.

Napjainkban ezek a növények kis odafigyeléssel akár szabadföldön is termeszthetőek, sőt akár jelentős termésmennyiség is elérhető. Aki érez magában kedvet a különlegességekre, és a fügetermesztést is megpróbálná, az cikkünkből hasznos információkat kaphat.

A béke és nyugalom fája

A füge (Ficus carica) őshazája Délnyugat-Ázsia, de korán kezdett terjedni a világ más pontjain is. Már az ókorban népszerű növény volt, a Biblia is több helyen említi, de találkozni vele római, és görög forrásokban is. Az ókori Egyiptomban nagy mennyiségben termesztették, valamint az ókori Babilonban is közkedvelt tápláléka volt az embereknek.

A növény 3-4 m magas bokrot nevel, amelyet arasznyi zömök törzs és szétterülő, laza korona jellemez. Levelei nagyok, öblösek, 3-5 karéjúak, egymással átellenben állnak. Virágzata úgynevezett serlegvirágzat, Ez meghúsosodik, és 5-8 cm átmérőjű, zöld, barnás vagy lila, belül pirosas gyümölccsé érik.

A mediterrán gyökerek

Mivel mediterrán, melegkedvelő növényről van szó, ezért mindenképpen olyan helyre célszerű telepíteni, ahol minél hosszabb ideig éri a meleg, és legalább napi 8 órában a napfény. A téli mínuszokat fiatal növényként egyáltalán nem tolerálja, kifejlett állapotban is megsínyli a mínusz 15 Celsius fok alatti hőmérsékletet. Ilyenkor fagyási sérüléseket szenvedhet a növény. Fagyzugos helyekre ezért nem érdemes telepíteni. A fiatal növényeket ha lehet be kell vinni, ha erre nincs lehetőség, akkor kukoricaszárral, fóliával, szalmával, vagy lehullott lombbal minél magasabban körbe kell venni.

A kifejlett növények tövét is a téli hidegben megéri szalmával, mulccsal takarni, ezzel védve őket a fagytól. Talaj szempontjából nem válogatós, az Észak-Afrikai országokban homok megkötésére is telepítettek fügebokrokat. Hazánkban az úgynevezett adriai típusú fügék termeszthetőek, ezek megporzás nélkül nevelnek mag nélküli gyümölcsöket. A boltok piacán gyakori aszalt fügét az úgynevezett szmirnai típusú fügék közé tartozó fajokból készítik. Ezek a fügefajták nálunk nem élnek meg, mivel itt rovarmegporzás szükséges a gyümölcsök kifejlődéséhez.

Ezt a természetes élőhelyen egy apró fürkészdarázs faj, a fügedarázs végzi el. Ez a rovarfaj a nálunk előforduló téli hideget nem vészeli át.

Telepítése, gondozása

A legcélszerűbb két éves oltványt telepíteni. Meghálálja, ha a talaját bőségesen megtrágyázzuk, vagy komposztot forgatunk bele. Ültetésre leginkább a tavaszi, vagy az őszi időszak alkalmas, de kellő vízutánpótlással nyáron is telepíthető. Ültetéskor igényli a bőséges öntözést, illetve a gyümölcsfejlődés idején, ilyenkor a szárazságra gyümölcselhullatással reagál.

A túl magas talajvizet viszont nem kedveli, ha pangó vizes földbe kerül, előbb utóbb elpusztul a növény. Első évben nem kell metszeni a fügéket, hanem hagyni kell, hogy minél több vesszőt hozzon. Második évtől kezdve minden tavasszal május elején célszerű metszeni, 5-6 egészséges, életerős vesszőt meghagyva, ilyenkor már kialakítható a későbbi koronaforma. Hajlamos lehet túlzottabb. besűrűsödő lombkoronát nevelni, ilyenkor érdemes kiritkítani. A sérült, vagy elfagyott ágakat érdemes minden tavasszal kivágni.

Betakarítás, felhasználás

A füge színe érett állapotban megváltozik, lilás, barnás színt ölt. A termés húsa puhábbá válik, könnyebben elválik a fától. A szár felőli rész fehéredni kezd, és enyhén megnyomva puhának hat. Az első termés az áttelelt vesszőkön érik be, és július végén szüretelhető. Napfényes, hosszú ősz esetén a második termés is beérik.

Ezeket a gyümölcsöket októberben, a szőlő szüretével egyidejűleg lehet betakarítani. A füge nem utóérlelhető, és nehezen tárolható, esetleg 2-3 napig lehet még hűtőszekrénybe is tárolni. A friss fogyasztás mellett azonban készíthető belőle fügebor, fügelekvár, befőtt, chutney vagy fügedzsem is.

www.vetemenyem.hu
www.vetemenyem-gazdabolt.h